e

Csikós Attila

író, dramaturg

Bemutatkozás

1969-ben született Szombathelyen. Az elmúlt évtizedekben íróként, publicistaként, dramaturgként számos folyóirat, napilap és színház külsős munkatársa volt. Versei, novellái jelentek, jelennek meg a Törökfürdő, az Életünk, a Parnasszus, az Új Holnap, a Napút, az ÉS, a Kapu, a Nagyítás, a Kalligram, a Hévíz, az Opus, az Új Forrás, a Nyugat plusz, az Életünk és a Hitel folyóiratokban. Az Ártér folyóirat (2006.) alapítója. Eddig nyolc könyve (prózák, versek, drámák) jelent meg többek között a Móra (Új Kozmosz könyvek), Ficsku Pál, a Fekete Sas Kiadó és a Kortárs Kiadó (Díszítők – drámák 2014. és A napon sütkérező hal – regény 2015.) gondozásában. Dramaturgként, irodalmi munkatársként, dalszöveg író-fordítóként (Kabaré, Egy éj Velencében, Grease, Boris Vian) dolgozott többek között a Madách Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Debreceni Csokonai Színház, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásaiban. Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára írt darabját (Cartes Postales) bemutatta a Vörösmarty Színház. 2012 nyarán a Békéscsabai Drámafesztiválon Trió című darabja közönségdíjat nyert, később rádiójáték készült belőle. Bemutatták Két összeillő ember című darabját a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban. (Ezt 2015-ben a Harag György Társulat tűzte műsorra Szatmárnémetiben.) 2012. őszén WaX című verses darabja részt vett a Kaleidoszkóp versfesztiválon, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. 2016-ban Szombathelyen az Iseumi Játékok programjában mutatták be Bagó Bertalan rendezésében a Krisztus Katonája (Szent Márton) című passiójátékot, melyben Berkes Gábor és Valla Attila voltak szerzőtársai. 2016. őszén megjelent az Életünk folyóiratban a De ki öli meg Cézárt? című abszurd drámája. 2017. március 31-én a Zichy Szín-Műhely – a Budapest Tavaszi Fesztivál keretében – bemutatta a „Díszítők” c. darabját aB32 Galéria és Kultúrtér Színpadán.

Contact: