e

Turek Miklós

színművész

Bemutatkozás

Turek Miklós 2000-ben diplomázott a Színművészeti Egyetemen. Diploma után a Győri Nemzeti Színház társulatához szerződött. A színházi munkái mellett rendszeresen dolgozik magyar és külföldi filmes és televíziós produkciókban. Dolgozott többek között Jancsó Miklóssal, Szabó Istvánnal, Ragályi Elemérrel, de Kevin Connorral és Christian Bale-el is. Nem idegen tőle a reklámok világa sem, hiszen hangját és arcát is rendszeresen láthatjuk, hallhatjuk világcégek
kampányaiban. Nevéhez fűződik a Versszínház 2004-es elindítása, mely mára komoly irodalmi, színházi, zenei és képzőművészeti repertoárral rendelkező, határainkon túl is ismert kulturális vállalkozás. Ezért külön öröm Miklós számára ebben a kuriózumnak számító, különleges produkcióban közreműködni, mely az egyik legnagyobb magyar költő, Arany János szavaival segít bepillantást nyerni egy méltatlanul feledett, páratlan tehetségű festőművész, Zichy Mihály, titkos, néha borzongató világába.

Contact: