e

Kövesdi László

színművész

Bemutatkozás

„Szabadúszóként, mindig is a magam útját jártam, s két út közül mindig a nehezebbet választottam. Koromból adódóan már nem az fontos számomra, hogy mit kaphatok még, hanem hogy mit hagyok majd magam után. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Arany balladái kapcsán megismerkedhettem Zichy Mihály munkásságával is, aki érthetetlen módon méltatlanul van nemzete tudatában feledve. Külön érdekesség, hogy idős barátom, és szellemi tanítóm Épp Bárczi Benőtől, a „Tetemre hívás” című ballada egyik szereplőjétől származtatja magát, akinek barátságát a próbafolyamat idejében kaptam
ajándékul a sorstól. Vallom, hogy a művész felelős a világ rendjéért, és nagy öröm számomra, hogy szerény képességeimmel, ennek tudatában szolgálhatom – ezen nemes feladatra méltó kollégáimmal együtt – az utánam jövő nemzedéket.”

Contact: