e

Lázár Ervin program

“A leglehetetlenebb dolgoknak is neki kell vágni néha, mert ezekből származnak az ember legcsodálatosabb élményei.”

Lázár Ervin

A fenti idézet alkotójának neve alatt futó színházi programban a Zichy Szín-Műhely is részt vesz közel 50 előadással. Az iskolák legtöbbje az Arany Balladák- másképp című összművészeti produkciónkat választotta, hogy közelebb vihessük a diákoknak Arany János lírai realista művein keresztül, Zichy Mihály romantikus festészete és a reneszánsz zene kapcsolódását a mai korral. Természetesen Csukás István klasszikus meséje is nagy sikert aratott a tankerületeknél, így a hitre és barátságra tanító Utazás a szempillám mögött című zenés mesejátékunkkal is találkozhatnak a gyerekek. A Lázár Ervin program folyamatosan biztosítja az iskoláknak a színházi lehetőségeket. Színműhelyünk tavaszra kezd megtelni és már kevés újabb felkérést tud vállalni, de 2020/2021-es iskolai évre örömmel fogadjuk a jelentkezéseket!

ARANY BALLADÁK – MÁSKÉPP

Madách Imre Művelődési Központ 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 63. 2020. február 10 9:30
Madách Imre Művelődési Központ 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 63. 2020. február 10 11:30
Madách Imre Művelődési Központ 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 63. 2020. február 10 13:30
Pest Megyei Könyvtár Színházterme 2000 Szentendre, Pátriárka u. 7. 2020. február 11 9:30
Pest Megyei Könyvtár Színházterme 2000 Szentendre, Pátriárka u. 7. 2020. február 11 11:30
Pest Megyei Könyvtár Színházterme 2000 Szentendre, Pátriárka u. 7. 2020. február 11 13:30
Ceglédberceli Művelődési Ház 2737 Ceglédberel, Pesti út 96. 2020. március 2 10:00
Törteli Művelődési Ház Törtel, Dózsa György út 19. 2020. március 2 14:00
Sülysápi Wass Albert Művelődési Ház 2242 Sülysáp, Szent István tér 2020. március 3 10:00
Szentmártonkátai Arany János Általános Iskola 2254 Szentmártonkáta, Battha Sámuel u. 1. 2020. március 3 14:00
Abonyi Művelődési Ház 2740, Abony, Kálvin út 1. 2020. március 4 10:00
Cegléd 2. Várkonyi István Általános Iskola 2700 Cegléd, Széchenyi út 14/d. 2020. március 4 14:00
Albertirsai Művelődési Ház 2730, Albertirsa, Pesti út 85. 2020. március 9 10:00
Kókai Művelődési Ház 2243 Kóka, Dózsa György út 1. 2020. március 9 14:00
Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 7. 2020. március 10 10:00
Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 7. 2020. március 10 14:00
Ceglédi Református Gyülekezeti Ház 2700 Cegléd, Iskola u. 1. 2020. szeptember 14 10:00 és 14:00
Tápiószelei Simonffy Kálmán Művelődési Központ 2766 Tápiószele, Rákóczi út 4. 2020. szeptember 21 10:00
Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Ház 2760, Nagykáta, Bajcsy-Zsilinszky u. 9. 2020. szeptember 21 14:00
Miskolci Avas Gimnázium Színházterme 3524, Miskolc, Klapka György u.2. 2020. október 01 10:00; 12:00; 14:00
Miskolci Avas Gimnázium Színházterme 3524, Miskolc, Klapka György u.2. 2020. október 02 10:00; 12:00

UTAZÁS A SZEMPILLÁM MÖGÖTT

Gyöngyösi Művelődési Ház 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3. 2020. szeptember 22 10:00
Gyöngyösi Művelődési Ház 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3. 2020. szeptember 22 12:00
Gyöngyösi Művelődési Ház 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3. 2020. szeptember 22 14:00
Pétervására Művelődési Ház 3250 Pétervására, Szent Márton út 3. 2020. szeptember 23 10:00