e

Díszítők

Konzervatív hisztéria

13

április

Csikós Attila- Díszítők

Csikós Attila Díszítők című "halálos komédiája", a színházi háttérmunkások világáról szóló kortárs darab, amely érzékletesen mutatja be életüket, sorsukat, létkérdéseket feszegető mindennapos vitáikat, miközben mindannyiunk "bezártságát", modern sorsunkban való röghöz kötöttséget is érzékelteti. A Konzervatív hisztéria alcímet viselő darab ősbemutatóját 2017. március 31-én tartottuk, amelyre a regényt maga a szerző írta át nekünk színpadra. A rendező, Dolmány Attila szerint a mű egyszerre adhat lehetséges válaszokat a színházról, a mai életünkről és önmagunkról feltett kérdésekre. „Csikós Attila darabja úgy adja paraboláját jelen világunk égető sorskérdéseinek, hogy közben elvezeti a nézőt egy sokszor irigyelt, csillogó világ sosem látható bugyraiba.” A darabban öt színházi díszítőre és egy öltöztetőre az előadás kezdetekor rázáródik szobájuk ajtaja. A nézők már elfoglalták a helyüket, az ügyelő kezdésre hívja a színészeket, és a hat ember, egy bezárt szobában küzd az életben maradásért, miközben a színpadon kezdődne az előadás. A színházi háttérmunkások világát bemutató darab egyfajta beavatás, a ráismerés élményét adja a nézőinknek, nekünk, színészeknek pedig remek karakterábrázolási lehetőséget, „jó színpadi munkát” jelent. „Hol realisztikus, hol groteszk párbeszédekben és jelenetekben keressük a választ arra a fontos kérdésre, hogy mit üzenhet ma a színház, mi ennek a művészeti ágnak a feladata mai világunkban? Milyen a világunk, amiben a színház még működik? Erről szól ez a „halálos” komédia, amelyben leképezzük a társadalmunk működését” – véli a szerző, Csikós Attila.